Ott hagytam abba ezt a pompás irományt tavaly áprilisban, hogy lefutottam a Vivicittát. Aztán abbamaradt, mert elkezdődött a Giro, Nieve hegyi trikójával, majd jött a Tour, és persze a Vuelta, utóbbi kettő ráadásul Zubeldia tevékeny közreműködésével. Szóval volt jobb dolgom is, mint itt lopni az időt, és inkább a Papa és a többi vasco bringás versenyes kalandjaira tartogattam a hosszú agymenéseimet. Persze a számtalan Zubeldia szökés mellett nekem is voltak futó élményeim, sok mindent éltem át az elmúlt évben ennek az egész őrületnek köszönhetően. És rengeteget tanultam is belőle, szerencsére. A Vivicitta után elmentem a Pireneusokba edzőtáborozni, és megcsináltam a Kékes Csúcsfutást, illetve a Sopron Trail 28 kilométerét a hegyek között. Egyik nagyobb szopás volt, mint a másik. Aztán nyáron lefutottam újra a maratont, amit ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám, újjászülettem. Stílszerűen a Tour utolsó hegyi szakaszának napján (inkább éjszakáján) mindezt, pont aznap, amikor az aquaplán baszk szöcske, Jon Izaguirre nyerte meg a szakaszt Morzine-ban. Aztán ősszel újra ott voltam a Sparon, és harmadszor is megtettem futva a 42 kilométert. Igazából mindegyik verseny egy külön irományt érdemelt volna. De helyette a Zubeldia topicban okoskodtam. Így alakult.

Aztán eljött 2017, a Coelho fanok szerint az újrakezdés éve! Legalábbis a facebookom nagyjából ezzel volt tele az év elején, hogy így állnak a csillagok. Persze már abban sem vagyok biztos, hogy ez hülyeség lenne. Legalábbis ha abból indulok ki, ami eddig történt velem idén, akkor ezotériában fogok utazni a jövőben, csókolom. Mert most nagyon szép körülöttem a világ, szerelem van, boldogság van, más meg nem is kell.  Befutott ugyanis az életembe Zsófi. Szó szerint befutott, mert ha nem futnék, vagy ő nem futna, akkor valószínűleg sohasem találkozunk. Szóval most az egyedül futásokból együtt futások, az egyedül alvásokból pedig együtt alvások lettek. Legalábbis a szerencsésebb napjaimon. De jó ez így, nagyon boldog vagyok vele! És tényleg „gecijó első randi” volt a Zúzmara. :)

És most ott tartok, tartunk, hogy nem egyedül tervezem meg a futó évemet, mint tavaly, hanem együtt találjuk ki, merre kellene elmennünk. A félmaratonmánia tervbe van véve idénre, a négyből egy, a Zúzmara már megvan, a következő állomás pedig áprilisban lesz a Vivicitta. De még előtte egy héttel, április elején jön Ráckeve, és a Kis-Duna Maraton. Vagyis negyedszer is letesztelem, be tudok-e venni 20 centit. Aztán májusban Fáklyás Futam Balatonkenesén, és amekkora hülye vagyok, képes leszek ott is 42-re nevezni, bár ezt még át kell gondolnom. Júniusban K&H és félmaraton, hogy mániás legyek én is. Augusztusban pedig ismét Night Run, amit a tavalyi újjászületős élmények után semmi pénzért sem hagynék ki. Ősszel pedig vagy Spar, vagy Bilbao. De az még messze van. :)

De hogy februárra is legyen egy kis izgalom, Zsófi kitalálta, hogy fussunk versenyt, ki hány kilométert teljesít a hónapban. És tetszik az ötlet nagyon, persze mindez szigorúan titkos lesz. Szóval talán el kellene kezdeni a hónapot egy hosszú futással. :)